P. Kende
Van két egyszerű héber szavam, és – ha Isten segít – egy üzenetünk.
2Mózes 35:5 Szedjetek magatok közt ajándékot az Úrnak, mind, a kinek szíve önként hajlandó arra, hozzon ajándékot az Úrnak, aranyat, és ezüstöt, és rezet.
Nem a Felajánlás vesszük mégegyszer, pedig ez egy olyan vers.
„önként hajlandó” – a héberben „nadíb”, és azt jelenti: hajlandó, nemes, nagylelkű, szabad, bőkezű. Sok jelentésű szó, sok tartalommal. Újra meg újra feltűnik ez a szó. Az egyik hely ez: a szent hajléknak az építése. A zsidók felépítik a sátrat, összerakják Istennek a dolgokat, annak alapján, amit Isten adott nekik. Felállítják az imádatnak a helyét. Adjatok egy felajánlást ilyen szabad, ilyen bőkezű módon, ilyen szívvel.
A második előfordulása:
1Krón 28:21 Ímé, itt vannak a papok és Léviták csapatjai az Isten házának minden szolgálatára, veled lesznek minden munkában készségesen bölcseséggel, a fejedelmek is és az egész nép minden dolgaidra nézve.
„készségesen” megint ezt a szót látjuk, ugyanaz a héber szó „nadíb”, valaki, aki szabad akaratából ad. Igazából a gyökere ennek a szónak a héberben a „nadab”, ami azt jelenti, hogy az akaratnak kényszerítetlen szabad mozdulása vagy szabad cselekedete. Az első hely, ahol láttuk, az a szent hajlék volt a pusztában, a második a templom megépítése.
A harmadik:
2Krón 29:31b És az egész gyülekezet hoza áldozatokat és dícsérő áldozatokat, és mindaz a kit a szíve indított, egészen égőáldozatot.
„szíve indított” ugyanaz a szó.
Miről beszél ez nekünk? Az első, az a szent hajlék, a sátor építése volt a pusztában, a második, amikor Salamon templomát építették, és a harmadik, amikor újra szentelik a templomot, amikor újra megtisztítják, amikor helyreállítják az imádatot. Isten azt akarta, hogy amikor az Ő temploma feláll, amikor imádat van ott, akkor az emberek azt szabad akaratukból tegyék, az akaratuk kényszerítetlen cselekedete legyen. Minden ajándék, minden tégla, minden pózna, minden gramm arany, minden edény az akarat kényszerítetlen cselekedete legyen. Micsoda gondolat ez?
Isten azt akarta, hogy a szent hely, ahol Őt imádják, az ne kényszerből épüljön. Ne úgy épüljön, hogy rabszolgák rakják egymásra a köveket. A piramisok hatalmasak. Akik építették, nem „nadíb” szívvel adtak, nem hajlandó szívvel adtak. Nem kényszerítetlenül csinálták, hanem muszáj volt. Kötelező volt, elvárt volt. Ezt kellett csinálni. Az élete múlott rajta, vagy a betevő falatja. Ezek az emberek adtak szabad szívvel a szent hajlékra, a templomra, a templom újjászentelésére. Isten azt mondta: ez az, ami tetszik nekem. Nem olyan ez, mint az újszövetségi vers: Isten a jókedvű adakozót szereti. Ez Isten szíve. Azt mondja, ha hozol nekem valamit, akkor ne kényszerből hozzad. Ne úgy legyen, hogy vasra vagy verve és visznek téged valahova, és muszáj beledobnod, aztán mehetsz. Nem így működik a dolog. Hanem Isten azt szeretné, ha szabad akaratból, kényszerítetlenül adnánk az ő akaratára. Mennyire jó ez!
Egy gondom van vele. Róma 7 Az akaratom kényszerítetlen szabad cselekedete nem nagyon történt velem még.
Róma 7:15 Mert a mit cselekeszem, nem ismerem: mert nem azt mívelem, a mit akarok, hanem a mit gyűlölök, azt cselekeszem.
Amit cselekszem, nem értem, hogy mit csinálok, mert nem azt mívelem amit akarok, hanem amit gyűlölök, azt cselekszem. Sokszor az csinálom meg, amit nem akarok csinálni. Sokszor arra megyek, amerre tudom, hogy nem kéne mennem. Sokszor azt bámulom, amire tudom, hogy nem szabad bámulnom. Tudom, hogy nem tesz jót nekem. Újra meg újra belefutok ebbe. Nem azt művelem, amit akarok, hanem amit gyűlölök. Azt cselekszem meg, olyan dolgokat csinálok, amiket utálok. Az akaratom hozzá van kötve valamihez. Hozzá vagyok láncolva valamihez. Meg vagyok kötve, nem vagyok szabad.
Nem azt csinálom, amit szeretnék. Lehet, hogy ott a hívás: adj örömmel az Úrnak a munkájára, és azt mondom, ez a baj. „Adj szabadon!” Isten azt mondja: járj szabadon Velem, és azt felelem: pont ez a baj, a lényegre tapintottál, Uram. Éppen ezzel van a problémám. Nem tudok szabadon járni Veled. Ha járni akarok Veled, akkor úgy érzem, mintha vasra lennék verve. Ha járni akarok Veled, úgy érzem, mintha kicsavarnád a kezemből, ami az enyém. Nem vagyok elégedett vele. Egy értelemben ez tényleg megtörténik velünk. Ezért evangelizálunk, ezért vagyunk az utcákon, beszélünk az embereknek Jézusról. Azért vagyunk közösségben, mert tudjuk ezt, mert értjük ezt, mert tudjuk, hogy természetileg ilyenek vagyunk. Zsolt 119 a lelkem a porhoz tapad. Nincs más. Oda vagyok kötve dolgokhoz.
Ján 8:19 Felele Jézus: Sem engem nem ismertek, sem az én Atyámat; ha engem ismernétek, az én Atyámat is ismernétek.
Ez egy dolog, amihez az ember lelke oda van kötve. Az ember lelke hozzá van kötve a kereséshez,
a kereséshez találás nélkül. Nem utálod? Amikor mennél ki a házból és nincs meg a kulcsod, és keresed. Keresed mindenhol. Mindent megnézel, és nincs sehol. Keresés találás nélkül. Pénzt keresünk, de nem találunk. Nagyon nem szeretjük.
Az életemre nézve, amikor az emberek azt kérdezik, mi az életem értelme? Honnan jövök? Hova tartok? Miért élek? Szeret-e engem valaki? Van-e igazi barátom? Létezik válasz a magányomra? Természetileg hozzá vagyok kötve ahhoz, hogy keresek, de nem találok. Meg vagyok láncolva ebben. Nincs válaszom. Senkinek nincs válasza. Confuciusnak nincs válasza, Nietzsche-nek nincs válasza, nem is volt. Nincsen válaszuk. Nem tudják azt mondani: ha nálam keresel, akkor találsz. Ezt csak Jézus tudja mondani.
Ján 8:19 azt mondja, ha ismerném az Atyát, ha ismerném a Fiút, akkor lenne válaszom, akkor nem csak keresés lenne találás nélkül. Ha viszont az akaratom oda van kötve, az akaratom meg van láncolva úgy, hogy keresek, de nem találok, akkor hiába való az életem, akkor elkeseredek, akkor magányos vagyok, akkor fontolgatom az öngyilkosságot. Ám ha megtalálom a Fiút, és a Fiút tartom magam előtt, akkor nem csak keresek, hanem találok is. Találok is, és van értelme az egésznek.
Még egy dolog, amihez oda vagyunk láncolva:
Ján 9:40-41 40 És hallák ezeket némely farizeusok, a kik vele valának, és mondának néki: Avagy mi is vakok vagyunk-é? 41 Monda nékik Jézus: Ha vakok volnátok, nem volna bűnötök; ámde azt mondjátok, hogy látunk: azért a ti bűnötök megmarad.
Ez a második. Az ember lelke nemcsak a kereséshez van kötve találás nélkül, hanem hozzá van kötve a hazugsághoz is. Ezek az emberek azt hazudták, hogy ők látnak. Ha megkérdezted őket, tudhatom-e Isten útját? Azt felelték volna: „Igen tudhatod, gyere, megtanítalak! Gyere, megmutatom!” De semmit nem tudtak a dologról. Nem ismerték az Urat. Jézus ott járkált közöttük, ők pedig azon gondolkodtak, hogy kéne megölni. Nem ismerték Isten útját, de azt hazudták. Vakok voltak, de azt hazudták, hogy látnak.
Ha az életemben nincsen Istennek a munkája, ha Isten nem szabadít meg engem, ha Isten nem szabadítja meg az akaratomat mindattól, ami kényszerítené, akkor meg vagyok kötözve, vak vagyok, de a büszkeségem miatt azt kell hazudnom, hogy látok. Ez történik mindenkivel. P. Atti odajön hozzám, beszél nekem egy témáról, amiről nem tudok – sok ilyen van –, de azt felelem neki: én viszont tudok valamit a számítástechnikáról, amit te nem tudsz. Nem így történik? Az emberek azt mondják: legalább egy dologban hadd legyek jó. Még ha az egy pici dolog is. Még ha az egy haszontalan dolog is. „Legalább egy dologban hadd legyek jó! Marketingben, vagy aerobicban, vagy testépítésben; valamiben hadd legyek jó! És azt mondom: ebben jó vagyok! Lehet, hogy abban a dologban nem, meg abban sem, de ebben jó vagyok!” Ismerős ez valakinek? Hozzá vagyok kötve ehhez a hazugsághoz a büszkeségem miatt, mert vak vagyok, de azt kel hazudni, hogy látok. A büszkeségem megítéltet velem mindenkit, és azt mondom: te nem tudsz semmit. Te nem érted. Én látom jól a dolgokat. Ha tudnád.” Aztán meg vagyok kötözve. Ez azért veszélyes, mert bezár engem a vakságomba.
Az első: a keresés találás nélkül értelmetlenné tenné az életemet. Ám nem így van, ha megtalálta az Urat. A második a büszkeség zárttá, egy ördögi körré tenné az életét, amiben csak járjál körbe, és minden érvelése önmagához vezet vissza. Ilyen az életem, hozzá vagyok kötve. Ezért olyan fontos nekem Istennek a beszéde, mert az Ige Zsolt 119:105-ben azt mondja: az én lábamnak szövétneke a Te Igéd és ösvényemnek világossága. Ahhoz azonban alázat kell. Zsolt 119:105 ahhoz alázat kell, hogy azt tudjam mondani – azt kell mondanom –, hogy ez az Ige fölöttem áll. Ez az Ige fölötte áll az én elmémnek. Alázattal azt kell mondanom: Uram, ha kijavítasz engem, annyira köszönöm.
Talán még egy harmadik:
Ján 3:19 Ez pedig a kárhoztatás, hogy a világosság e világra jött, és az emberek inkább szerették a sötétséget, mint a világosságot, mert az ő cselekedeteik gonoszak valának.
Ez a harmadik, amihez hozzá vagyok kötve. A cselekedeteim gonoszak és nem akarom elhagyni őket. Gonoszak, de azt mondom: ez az egyetlen életem, ami van; nincs más, csak ez van. Ez hozzáköt engem a sötétséghez. Elutasíttatja velem a világosságot. Ez egy hazugság! Nem csak ez az egy életem van. Amikor az Úr azt mondja: „Adjatok szabadon Isten akaratára! Járj Velem örömmel! Olvasd a Bibliádat szeretettel, élvezettel nap mint nap! Imádkozz szüntelen, vidám szívvel!” Azt felelném: „Most csaptál agyon Uram! Agyonvertél engem. Ha csak azt mondtad volna: olvasd a bibliádat, imádkozz szüntelen, járj Velem! – akkor azt mondtam volna: Jól van, megteszem. De örömmel?” De itt a hazugság. Nem igaz!
Nem csak ez az egy életem van. Róma 7:15 igaz, újra meg újra azt találom, hogy azt teszem, amit nem akarok, de ugyanakkor van egy másik törvény is, ami munkálkodik bennem Róma 8-ban. Ez a felszabadulás igazán. Ez az, ahogy szabadok vagyunk.
Zsolt 51 a megbánás zsoltára, a helyreállás, nemrég végigvettük. Zsolt 51:12 Az erős szellemeddel tarts meg engem, Istenem! Istenem, kérlek Téged, tiszta szívet teremts bennem, és az erős szellemet újítsd meg bennem! Tarts meg engem azzal „nadab” szellemmel, tarts meg engem azzal a szellemmel, ami képességet ad arra, hogy az akaratom ne kényszerítve cselekedjen, hanem szabadon cselekedjen.
Dávid rettenetesen elbukott, szörnyű volt, amit csinált, de nem hiszi el a hazugságot. Ne hidd el a hazugságot! Csak azért, mert ezerszer igaznak bizonyult a Róma 7:15, nem kell azt mondanod, hogy ezeregyedszer is így lesz. Nem kell elhinnem, hanem azt mondhatom: Ó, Uram kérlek, a tiszta szívet újítsd meg bennem! Borzasztóan elrontottam, kérem Uram, újítsd meg bennem! Isten megteszi, újra meg újra megteszi, és lehetőséget ad arra, hogy szabadon járjak Ővele kényszerítetlenül. Nincsen ott az a fajta kényszer. Másképp megyek vele. Mint egy barát. Örömöm van. Azt mondja nekem: milyen ez? Wow! Ez az életem. Miért? Hogy lehet? Néha meglepve nézek Istenre: Uram, hogy járhatok így? Hogy lehet, hogy kinyitom a Bibliát és öröm van benne? Hogy lehet, hogy imádkozom, és tanulok valamit. Hogy lehet, Uram? Isten azt feleli: „Megújítottam benned a tiszta szívet. Az Én erős „nadab” szellememmel megtartalak téged.” Így járunk az Úrral: megyünk, te jössz Velem. Élvezed! Nem erőfeszítés. Ez csinálja Isten az életünkben. Ezt végzi el Isten az életünkben.
Újra meg újra, kötetlenül – megkötözöttség nélkül éljük az életünket. Szabad a kezem, hogy tegyek; a lábam, hogy járjak; a szám, hogy szóljak, hogy áldjak. Szabad vagyok, hogy áldjak. A szívem szabad arra, hogy higgyek, hogy imádkozzak a legnagyobb dolgokért vagy a legnagyobb mocsokban, vagy a legkisebb dolgokért, újra meg újra. Ez a kegyelem. A kegyelem a megszakítása a dolgok természeti menetének, mert a dolgok természeti menetét beszennyezte a bűn.
A dolgok mennek bizonyos irányba természeti módon, mert a bűn beszennyezte őket, de a kegyelem megszakítja a dolgot. A kegyelem az, amikor Isten megszakítja a bűnnek az áradatát, a következményeit, a folyamát, és olyasvalamit ad nekünk, amit nem érdemeltünk meg; amikor nem természeti módon folynak a dolgok, nem természeti motivációink vannak, nem természeti cselekedeteink vannak. Ez egy csoda. Isten megcsinálja, újra meg újra meg újra … és Ő nem unja meg.
Egyenesen azt ígéri Zak 12:10-ben: kitöltöm rájuk az Én szellememet, az Én kegyelmemnek a Szellemét kitöltöm rájuk. Ez erről szól. Izraelről szól. Isten egy nap szabaddá teszi őket a vakságból, amiben vannak most. Most vakok és nem látják Jézus Krisztust Messiásnak. Elveszettek nemzetként, de egy nap Isten megfordítja. Annak idején 1Kor 2:8-ban nem látták meg, hogy kicsoda Jézus Krisztus. Ez a dolgok természeti folyása. Meglátták Őt és azt mondták: ki ez a fickó?, és megölték. Ám Isten egy nap ezt megszakítja. Ha Isten megteheti ezt egy egész néppel – ha Isten meg tudja tenni ezt vak, elvesztett rossz irányba menő, Jézust megtagadó és a kereszténységet el nem fogadó Izraellel –, akkor veled megtudja-e tenni? Mennyivel nagyobb dolog lesz az? Annyira biztos, minthogy ma reggel felkelt a nap, hogy Isten el fogja végezni. A te életedben ugyanígy Isten megteszi ezt. Újra meg újra, de ne hidd el a hazugságot!
Isten szabad járást akar adni nekünk: Pld 4:12. Erre hívott minket. Arra, hogy az akaratunk kényszerítetlenül, szabadon cselekedhessen, hogy mikor jársz, semmi ne szorítsa meg a te járásodat, és ha futsz, akkor ne ütközzél meg. Erre vagyunk elhívva. Ahogy járunk ezen a nyáron, ahogy imádkozunk, ahogy járunk Istennel, kell hallanom a kegyelem beszédét, ezért fontos a gyülekezet. Kell hallanom a kegyelem beszédét! Ezért fontos a közösség nemcsak itt, hanem mindenütt a testvéreimmel. Legyen közösséged. Élvezd a nyarat, de ne vegyél vissza ebből: a közösségből, az Ige hallásából, mert elveszítünk valamit. Nagyon könnyen ott találom magam megint, hogy keresek. Miért nem találok? Valahogy büszke vagyok, és nem tudom elismerni, hogy vak voltam valamiben. Hogy hozzá vagyok kötve a sötétséghez, mert elhiszem a hazugságot, hogy csak ez az élet létezik. Vigyázzunk ezzel, mert Isten annyira sokat adott nekünk. Az Ő kegyelme olyan hatalmas a mi javunkra. Ne vesztegessük az időnket!
